Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Pártja, az Igen Szolidaritás pedig petíciót is indított az ügy érdekében.
A szocialista programját nyíltan felvállaló Igen Szolidaritás alapítója, Szanyi Tibor is megszólalt a XII. kerületi Turul-szobor ügyében, amely a 444.hu filmje után került ismét az érdeklődés középpontjába.
„Pokorni úr, ilyen náci emlékműnek sehol az országban nincs helye!” – üzente a kerület kormánypárti polgármesterének az MSZP-ből kiugrott politikus.
A párt egyébként hétfőn petíciót is indított annak érdekében, hogy „a XII. kerületi náci szobor tűnjön el a jelenlegi helyéről, s a hadimadár, illetve az áldozatok nevei a továbbiakban ne keveredjenek!”